Én veled, Te vele, Ő velem...

TÁVOLI CSILLAGOK

Szerintem már nincs értelme szabadkoznom, hiszen hány hónapja is volt az utolsó rész...?:D Mondhatnám, hogy most azért rakok fel új részt, mivel pár hete volt Melcsi (a bolondos barátném, aki ihlette a főszereplő lányt) névnapja; karácsony miatt; újév miatt; mert egyáltalán úgy illik folytatni a blogot négy hónap után, vagy bármilyen más indok miatt, mégis nem tudok konkrét indokot mondani. Egyszerűen van folytatás és kész:D

Nyilván rengetegen elvesztettétek a fonalat. Nos.. ez az én hibám és sajnálom, de remélem azért ,,icuripicurit" fog tetszeni a mai rész. 

Előző részek tartalmából - most már inkább összefoglalom, hogy valamennyire átláthatóbb legyen:

• Mel egy teljesen átlagos csajként, nem átlagos családi háttérrel kezd el a fiúknál dolgozni asszisztensként és ahogy várható biztos, hogy kavarni kezd először Harryvel, majd Niallel valahol Zayn is befigyel (huhhh nem semmi a kiscsaj, mi?:D) 
•  Megmagyarázhatatlan dolgok, fenyegetések és egy késelés után rájön a banda, hogy valami nagyon nem okés.
• Sok szöszmötölés után felgyúl a fény, hogy a probléma forrása a múltban található, de még azt kibogozni sem egyszerű.

Jelenleg:

• A csapat közösen állomásozik egy szállodai szobában, mivel Mr. Anonim még mindig bosszúszomjas és lehetetlen kiszámítani a következő lépését.
• Niall elrabolta a saját kisfiát Noaht, így Mel hamar anyukává vált, ami jó ráhangolódás a jövőre, hiszen már amúgy is terhes. Upsz. 
• Harry és Mel között tisztázódtak az érzelmi dolgok. Elvileg. 
• Niall megkapta Leila (a csaj aki miatt áll az egész balhé, Noah anyukája, tisztázatlan körülmények között elhunyt) kis emlékes dobozát, amiben megtalálták a naplót. 
• A naplóban sok csúnya dologra is fény derült, így Niall miután kitombolta magát felszívódott, magára hagyva a kétségbeesett Melaniet, aki tökéletesen átérzi a helyzet drámaiságát. 
• Harry szokása szerint megint több dolgot tud, mint amennyit kéne és ez kezdi felbosszantani a hősnőnket ezért elküldi a fenébe.  Aztán rájön, hogy mennyire sebezhető a srác és harcias Teréz anyuként az oldalára áll, hogy elkapják Mr. Anonimot.
• Természetesen Ronnie, Mel bátyja is előkerül a történetben, de az eddig jó fej, lelkiismeretes mindig vicces bátyóból, ijesztő, agresszív állat lesz, aki Leila naplóját akarja minden áron.
• Harry és Mel egy anyakönyvi kivonatra bukkannak a naplóban. Talán ez lenne a megoldás kulcsa?

 

*Harry: - Mi lenne ha a sok gondolkodás, futkározás meg életveszély helyett inkább visszabújnánk a takaró alá? Tudok még ott újat mutatni... ;)

-          Melanie te zseni vagy. – suttogta Harry elismerően. – Egy anyakönyvi kivonat.

-          Noahé? – érdeklődtem.

-          Nem… - csóválta a fejét zavarodottan Harry. – Leiláé…

-          Tessék? Minek rejti el valaki Leila anyakönyvi kivonatát a lány saját naplójába? Mintha azt akarnák, hogy ez is a sírban maradjon. – nem értek én már semmit.

-          Valami szokatlant kell rajta keresni.. Nézd! – mutatott az apa rubrikára Harry. – Greg Nordston. Ismerős a neve? – nézett rám, de én csak megráztam a fejemet. Harry közelebb húzta magához a laptopot, amit Hannah adott kölcsön nekünk. Rendőrségi adatbázis is volt rajta, tehát elvileg minden angol állampolgárra rá lehet keresni. Bepötyögte a nevet és alig húsz másodperc múlva kiadta a találatot képpel együtt. Velem hirtelen fordult egy nagyot a világ.

-          Hé, mi van? – észlelte Harry, hogy lesokkolódtam. – Mégis ismered?

-          Ez az apám. – nyögtem ki. – De miért hívja magát Greg Nordstonnak? 

 

*Harry: - Ezt már nem értem... 

-          Az apád nem meghalt? – pislogott rám Harry.

-          Erről te honnét tudsz? – még mindig sokkban voltam, de kezdett zavarni, hogy Harry mindenről tud.

-          Az mindegy.

-          Nem, nem az. – farkasszemet néztem a kisfürtössel, aki zavartan elkapta a tekintetét. – Válaszolj!

-          Emlékszel arra a napra, amikor téged sároztunk be Hannah előtt, és bezártak a börtönbe? – adta meg magát.

-          Ó, nem is emlékszem már, hogy mikor csuktatok be… - morogtam rosszkedvűen. Az az éjszaka még mindig nagyon fájó pont az életemben.

-          A lényeg… - köhigcsélt Harry zavartan. – Előtte te és Zayn találkoztatok Ronnieval.

-          Igen. – bólintottam értetlenül. Nem tudom hova akar kilyukadni.

-          Nos, én rögtön utánad találkoztam Ronnieval.

-          Tessék?

-          Ő keresett meg. – összezavarodtam. – Elmondott egykét dolgot a múltadból. Hogy apád katona volt és meghalt. Akkor mondta el azt, hogy ő is benne van ebben az egészben. Mármint Ronnie. – nem tudtam megszólalni.

-          Ezt hogy érted? – suttogtam.

-          Nem tudok igazából semmit. Azért jött, hogy figyelmeztessen arra, hogy Mr. Anonim el akar téged kapni.  

-          Engem? – ledöbbentem. Hogyan kerülök bele én egy immár 18 éve tartó történetbe?

-          Igen… Nem tudom, hogy miért, de valamiért fontos vagy neki.

-          De hát Crystal Mr. Anonim, nem? Nem is ismerem őt…

-          De ha tényleg apád ez a fickó, akkor már meg van a kapcsolódási pont!

-          Ha tényleg Leila apja Greg, akkor mi Leilával… testvérek vagyunk. – kezdtem izgatott lenni. Éreztem, hogy valami nagyon fontosra rátaláltunk, és valami kezd kirajzolódni, de egyenlőre még csak halvány vonalak voltak meg.

-          Féltestvérek. – bólintott Kisfürtös, és rám mosolygott. Szerintem ő is olyan izgatott lett, mint én.

-          Jó, akkor tegyük össze amit tudunk. Én 19 éve születettem, Leila pedig – rápillantottam az évszámra. – 17 vagy 18 éve. Vagyis, ha apámnak viszonya volt ezzel a nővel, akkor az még bőven akkor volt, amikor velünk élt.

-          Talán a szeretője volt, csak utána teherbe esett ezért fordult komolyabbra a dolog.

-          De apu különleges osztagban szolgált. Soha sem volt ideje még ránk sem… Hogy lett volna ideje rájuk? Folyton a munkájának élt. – értetlenkedtem.

-          Lehet, hogy Crystalt a munkája során ismerte meg. Talán együtt szolgáltak. – tippelgetett Harry.

-          Te hülye vagy? Hogy szolgálhattak volna együtt?

-          Nézd, én kavartam Crystallal. Tudom, hogy nagyon ügyes és gyors. Baromira értett a fegyverekhez, amit akkoriban még különc dolognak tartottam, de most már kezd a helyére kerülni a dolog. És ne felejtsd el, hogy ez a nő nagyon ravasz. És okos. Hetek óta rettegésben tart mindenkit és olyan terjedelmes kapcsolati hálója van, hogy biztos, hogy nem két perc alatt építette fel.

-          Jó tegyük fel, hogy együtt szolgáltak, kavartak aztán ugye megjött Leila. A nő megzsarolta?

-          Lehet. Vagy apád tényleg szerette.

-          Ne mondj ilyet. – fordítottam el a fejemet. Próbáltam kívülállóként tekinteni az egész helyzetre, de túl fájdalmas volt. Harry együtt érzően megfogta a csuklómat és megsimogatta.

-          Muszáj még erősnek maradnod kicsi lány. – suttogta. – Tudom, hogy nagyon nehéz, de itt vagyok rendben? Együtt megoldjuk és a vége számodra mindenképpen jó lesz.

-          Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – vontam fel a szemöldököm.

-          Melanie, te jó ember vagy. És az ilyen angyaloknak, mint neked mindig van egy kedvezőbb lehetősége. Eléggé összekutyultam már így is az életedet. Tisztában vagyok vele, hogy Niallt szereted, és én nem is fogok már közbe avatkozni, de attól még csendesen a háttérben rajonghatok érted és megpróbálhatok minden erőmmel azon lenni, hogy újra boldog légy. És majd amikor eléggé idős leszek és az unokáim pedig a szerelemről kérdeznek elmondhatom, hogy nem minden szerelem akkor szép, amikor beteljesül, hanem vannak olyan szerelmek, amik attól maradnak szépek és tiszták, ha csak távolról éljük meg. Mint a csillagok. Fényesek, tiszták és szépek, de sohasem fogjuk tudni megérinteni őket. – lágyan megsimogatta az arcomat és letörölt egy árulkodó könnycseppet, amiről fogalmam sem volt, hogy mikor buggyant ki a szememből. – Melanie, minden erőmmel azon leszek, hogy helyre hozzam ezt az egészet, rendben? Úgyis nagy része pont nekem köszönhető.

-          Harry, hogy tudsz ilyen édes lenni? – mosolyogtam el magam és hozzábújtam gyengéden. Ne értsétek félre… Még mindig hiányzik Niall, aggódom érte és igen, még mindig szerelmes vagyok belé, de attól függetlenül, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy egy olyan mosolygós angyalt elküldött elém, aki a Harry névre hallgat. Még akkor is, ha ez az angyal egy kicsit perverz, és huncut és ahelyett, hogy ebben a szép pillanatban a hátamat cirógatná, inkább a mellem felé tévedtek az ujjai, amit egy határozott mozdulattal eltoltam magamtól.  

-          Na szóval… - húzódott el egy  pajkos félmosollyal az arcán. Szerintem élete végéig ilyen kis huncut marad. Valószínű még az idősek otthonában is majd a néniket fogja kergetni kerekesszékben. -  Amit tudunk az az, hogy apádnak két élete volt vagy van. Az egyikben szerepeltek ti, a másikban pedig Crystalék.

-          De akkor miért játszotta el 14 éves koromban, hogy meghalt? Ott hagyott minket egyedül. – kezdtem dühös lenni apára.

-          Akármi is az, utána nevet is változtatott. Meg teljesen eltűnt a közéletből.

-          Nem… - ráztam a fejemet. – Az álneve van Leila anyakönyvi kivonatában is.

-          Akkor lehet, hogy nálatok volt az ,,ál-élete". – nézett rám morfondírozva Harry. Nem tehettem róla, de ez nagyon rosszul esett. De inkább befogtam azt a nagy szám.

-          De vajon miért kellett neki felvennie egy másik ember személyiségét és életét 14 éven keresztül? – Noah eközben elszundított a padlón. Felkaptam nehogy felfázzon. – Beszélnünk kell anyáddal. 

 

*Mel: -...

-          Ez egy idióta ötlet. – morogtam rosszkedvűen. – Nem kellene idejönnünk. Nem is biztos amit tudunk, arról nem is beszélve, hogy ide hozzuk a rossz fiúkat is.

-          Ne légy naiv. Egészen biztos vagyok benne, hogy tudják, hogy hol lakik a családod. Ha bántani akarták volna őket már rég megtették volna… - Harry bekopogtatott az ajtón. Pár másodperc múlva kinyitotta anyu az ajtót. Lefagyott a mosolya és a tekintete aggódóvá vált.

-          Szia anyu. – léptem be unottan. A tesóim természetesen sehol. Aztán eszembe jutott, hogy suliidő van.

-          Elnézést a zavarásért Mrs. Gerson, de lenne pár kérdésünk, amit csak maga tudna megválaszolni. – szabadkozott Harry udvariasan figyelmeztető pillantásokat vetve rám.

-          Hát gyertek nyugodtan, csak vasalnék közben. – köszörülte meg anyu a torkát, mire csak felvontam a szemöldököm. Eszembe jutott, amit nem is olyan régen Niall mondott, hogy anyu megváltozott. Már megint Niall… Vajon merre lehet? Itt bénázzuk el az időt feleslegesen, miközben ő lehet, hogy bajban van. Nyugtalanul leültem a kanapéra. Végül anyu nem kezdett vasalni, hanem leült velünk szemben.

-          Hozhatok valamit inni?

-          Nem kérünk, köszönjük. – mosolygott rendületlenül Harry, miután én nem válaszoltam.

-          Van már valami hír a bátyádról? – tördelte a kezét anyu csendesen. Bevillant, ahogy Ronnie a falhoz szorított és agresszíven követelte a naplót. Vajon miért kellett neki? Mi érdeke származik ebből? Lehet, hogy tudta az anyakönyvi kivonatot. Akkor viszont tudja azt is, hogy ki az a Ben. Elsápadtam. Lehet, hogy a bátyám mégis csak rossz oldalon áll?

-          Semmi hírünk róla még sajnos. – csóválta a fejét Harry. Anyu gyengéden a térdemre tette a kezét.

-          És te? Már vannak reggeli rosszulléteid? – simogatta meg együtt érzően a lábamat. Már kezdtem bólogatni, amikor belém hasított egy gondolat, ami ki is kívánkozott belőlem.

-          Te erről honnan tudsz?

-          Tessék? – lepődött meg. Anyu nem tudhatott a terhességről. Szándékosan nem beszéltem neki, sőt Niall sem. Megbeszéltük, hogy csak a szűk kör tudhat róla. Akkor most ez mi?

-          Honnét veszed, hogy vannak reggeli rosszulléteim?

-          Hát nem terhes vagy? – kérdezett vissza értetlenkedve. Felpattantam, mintha tűkön ültem volna.

-          Honnét tudsz erről? – emeltem fel a hangomat.

-          Mel… - próbált csitítani Harry, bár gyanakodva figyelte anyut.

-          Ne emeld fel a hangod! – szólt rám erélyesen anya, mire tátva maradt a szám. Nehogy már neki álljon feljebb! – Már a múltkor tudtam, hogy az vagy. Egy nő jelleme ilyenkor teljesen kicserélődik. Lágyabb lesz, érzékenyebb. Noahhal is úgy bántál, mintha  a saját kisfiad lenne. Előtörtek az anyai ösztönök belőled. Hidd el, ezt egy másik anya megérzi. – annyira kedvesen és lágyan beszélt, hogy nem tehettem róla a sírás kerülgetett. Annyira hiányzik az az érzés, mikor nem tartozok senkinek se felelősséggel, hanem csak egyszerűen gyerek vagyok. Most is csak bebújnék a paplan alá és átaludnám ezt az egészet. És ezek az ijesztő emberek, akik bántani akarnak minket reggelre köddé vállnak, mint az árnyék, mikor rájuk süt a nap. – Akár tetszik, akár nem az édesanyád vagyok Melanie. Tudom, hogy sok megbocsáthatatlan hibát követtem el, de próbálok változni. Nagyon akarok. Hiányoztok. Niall kerített nekem egy pszichológust, aki csodákat művel és eljárok egy anonim alkoholisták csoportjába is. Már három hónapja egy kortyot sem ittam. Nagyon nehéz, de titeket végérvényesen elveszíteni még nehezebb lenne. Szégyellem amiket tettem. Amikor rád támadtam, hogy adjál pénzt. Amikor, ott hagytalak benneteket, pedig nem volt senki, aki vigyázzon rátok. Csak annyira feleslegesnek éreztem magam. Üresnek. Apátok volt, az, akit nagyon szerettem. Amikor ő meghalt… - anyu hangja elvékonyodott a visszatartott sírástól. Automatikusan ökölbe szorult a kezem… ha megtudom, hogy apa él, biztos, hogy kilököm az első kamion elé. – nem volt semmi sem a helyén hosszú évekig. De ott a kórházban, amikor Niall állandóan bejött és mesélt rólatok, egyszerűen nem akartam mást, csak veletek lenni. Mindenkinek meg van a saját keresztje Melanie. Nekem az ital az. Szégyellem magam. És dühös is vagyok. – lágyan felemelte az államat és a szememet kereste. – Tudom, hogy még képtelen vagy rám anyaként nézni, de kérlek csak adj egy esélyt… már olyan régóta kérlek erre… kérlek. – ismételgette önmagát anyu, miközben lágyan megsimította az orcámat. Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam egy aprót. Kezdek idegösszeomlást kapni. Visszaültem szótlanul a helyemre. Harry megköszörülte a torkát. Ahogy ránéztem, láttam, hogy megérintette. Olyan jó szíve van ennek a fiúnak.

-          Szóval miért jöttetek? – ült le velünk szembe anya. Mivel képtelen voltam egyáltalán még az alapvető emberi kommunikációkra is, ezért Harry szólalt meg.

-          Nos, igazából lenne egy pár kérdésünk. Mégpedig a férjével kapcsolatban.

-          Az elhunyt férjemmel. – pontosított anya. – Özvegy vagyok.

-          Tudom. – bólogatott sűrűn Harry. – Csak arra lennék kíváncsi, hogy ismerősen cseng-e önnek Greg Norsdton neve.

-          Igen. – bólintott anya. Meglepődtünk mindketten.

-          És honnan, ha szabad megkérdezni.

-          Mivel Ben különlegesen kiképzett kommandós volt, így nagyon sok veszélyes helyen járt és nagyon sok veszélyes akcióban vett részt. Éppen ezért több álneve is volt. Ez volt az egyik.

-          Akkor ez csak álnév? – suttogtam és megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

-          Igen, de… - anyu összehúzta a szemöldökét. – Miért olyan fontos ez most?

-          Asszonyom, engedjen meg egy indiszkrét kérdést. – tért ki a válaszadás alól Harry. – Nem tud arról, hogy Ben valaha is megcsalta önt? – anyu szótlanul vizsgált minket, de az arcán átsuhant egy keserű árny. Mintha eszébe jutott volna valami.

-          Apának volt viszonya? – döbbentem meg.

-          Apád nagyon sokat volt tőlünk távol. -  köszörülte meg a torkát anya. – És előfordult nem is egyszer, hogy voltak bizonyos afférjai, de mindig hozzám jött haza. Egyik sem tartott sokáig, és mindig hazajött.- felemelte az állát. Anya annyira büszke nő maradt még ennyi év után is. Apa régebben mindig azt mondta, hogy ez a tulajdonsága volt az, amibe ő annak idején beleszeretett. Hogy nem adta magát könnyen és nem is lehetett vele akárhogyan bánni.

-          Ezt úgy érted, hogy mindenkivel kavart úgy, hogy miközben mi itt voltunk? – háborodtam fel.

-          Nézd kicsim… Te még fiatal vagy. Egy nap rájössz, hogy minden férfinak vannak bizonyos igényei, amiket muszáj betölteni. És ha nincs ott az a személy, aki betölthetné, akkor keresnek maguknak másikat.

-          Azt ne mond, hogy ez így korrekt. – totál kiakadtam. Egy pasi nem állat, hogy ösztönlény legyen és csak enni meg baszni tudjon. Igenis, legyen már tartásuk.

-          Édesem… Ezek nem megcsalások voltak. Csak a testi szükségeit elégítette ki, de lélekben mindig hűséges volt hozzám. – bandzsítva figyeltem anyámat. Most vagy így tartja életben a saját önbecsülést, hogy ilyet behalandzsázik magának, vagy komolyan gondolja.

-          És volt esetleg olyan afférja, ami hosszabb ideig tartott? – szólt közbe Harry, mert látta, hogy mindjárt jön egy jó kis Mel hiszti.

-          Egyetlen egy. Miatta majdnem elváltunk. – bólintott anya őszintén, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-          Ezekről én miért nem tudtam? – suttogtam. Ha normális hangerővel beszéltem volna, biztos, hogy akkorát üvöltöttem volna, hogy az alattunk lakó megint beperel minket csendháborításért.

-          Gyerek voltál Mel. Most is az vagy. De… elég volt a titkokból. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy rossz emberként gondolj apádra, mert nagyon jó ember volt. De azok az emberek, akik sokat vannak távol a családjuktól nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen akár hosszú hónapokra kieshetnek a család intim környezetéből. És egy férfinak kellenek azok a bizonyos meghitt, bensőséges mozdulatok, pillanatok, amiket csakis egy gyengéd női kéz tud megadni. – annyira kiakadtam, hogy nem tudtam megszólalni. A tulajdon anyám megbolondult, ami nem újdonság, de na. – Tudom, hogy ezt még nem érted. De egy nap megfogod. Nem kell, hogy olyan férfival élj együtt, aki hasonló munkakörben mozog, mint valaha apád. Ha nem bírod elviselni, ami egyáltalán nem baj, válassz olyan férfit, aki hazajön a munkaidő után.

-          Hogy hívták azt a nőt? – kérdezte meg óvatosan Harry.

-          Crystal. Crystal Tesdin. – annyira tudtam, hogy ennek a ribancnak fogja a nevét mondani. – De miért vagytok erre kíváncsiak? – Harry kérdőn ránéztem, mire bólintottam. Elé raktam Leila anyakönyvi kivonatát. Nem akartam őt összetörni, de muszáj megtudnunk mindent amit csak lehet. Anya értetlenkedve fogta meg a kezébe a kicsiny iratot és először nem is tudta, hogy mit nézzen rajta. Ám egyszer csak megnyúlt az arca.  

-          Erről tudsz valamit? – kérdeztem meg halkan.

-          Ez lehetetlen. – rázta anyu egyre hevesebben a fejét. – Lehetetlen. Azt mondta, hogy rávette, hogy elvetesse. Így jött haza. – összevissza beszélt.

-          Tudtál a gyerekről? – vissza kellett fognom magam.

-          Hazajött, hogy teherbe ejtette azt a ribancot, de olyannyira nem gondolta komolyan vele a kapcsolatot, hogy rávette, hogy vetesse el. – fejtette ki az előbbi mondatait. – Tehát Crystal megszülte? – nézett kérdőn rám.

-          Igen. Leilának hívják. Ő Noah édesanyja. – bólintottam egy aprót, mire anyu elfordította a fejét, mintha egy hatalmas pofont kapott volna.

-          Végül is már oly mindegy… Apád isten nyugosztalja már meghalt. – anyu próbált uralkodni az indulatain, de láttam, hogy hatalmas erőfeszítésekbe kerül ez neki. Úgy láttam, ahhoz, hogy megoldjuk ezt a problémát muszáj a múltban vájkálni, mivel ott van valahol a megoldás.

-          Anyu… - fogtam meg a térdét. – Most elmondok neked néhány dolgot, de muszáj erősnek maradnod, rendben? – anyu tekintete aggódóvá vált.

-          Megpróbálok.

-          Az a helyzet, hogy Noah édesapja Niall. Niall és Leila körülbelül két éve összegabalyodtak és így lett a kisfiú. Csak a kapcsolat ráment Crystal elviselhetetlen személyiségére.

-          Azt nem csodálom. Utálatos egy nőszemély. – sziszegte anyu. – Egy zsarnok.

-          Ismeri őt? – szólalt meg Harry.

-          Volt pofája apád temetésén megjelenni és nem átallott zokogva átölelni a sírkövét. Azt hittem, hogy menten megölöm. – csóválta anyu a fejét. – Apátok sokat mesélt róla.

-          A lényeg, hogy Leila a hivatalos verzió szerint megszülte a babát, majd nem sokkal a szülés után elviekben öngyilkos lett, mégpedig Harry meg Crystal viszonya miatt.

-          Te is kavartál Crystalal? – lepődött meg anyu, mire Harry zavarba jött. – Mondjuk szép nő és van egy stílusa, ami nagyon vonzóvá teszi.

-          A lényeg, hogy Harry még akkor elvileg Leila barátja volt, de csak azért, mert Crystal megkérte, hogy tupírozza fel a lány önbizalmát, aki nagyon oda volt még azért, mert előtte pár hónappal Niall megcsalta.

-          És Harry belement… - érdekes módon anyu tudta követni a kusza magyarázatomat, pedig hatalmas káosznak tűnt még nekem is

-          A lényeg, hogy amikor megtudta, hogy Harry és az anyukája összeszűrte a levet, Leila öngyilkos lett. Elvileg. Ugyanis egyre nagyobb rá a sansz, hogy megölték. Mégpedig valószínűleg a saját anyukája.

-          Ezt honnét veszitek? – nézett mindkettőnkre anya. – Honnét vagytok ennyire biztos benne, hogy nem öngyilkos lett?

-          Sokáig én is úgy tudtam, hogy saját kezűleg végzett magával. – tördelte a kezét Harry. – Ám nemrégiben a velünk dolgozó rendőrök megtalálták a lány sírját és felnyitották. A testén egyértelműen látszódnak, hogy valaki annak idején erőszakosan ölte meg.

-          Édes istenem. De ha valaki meghal, akkor szoktak jönni helyszínlelők, még ha öngyilkos lett akkor is. Hogy kizárják az idegenkezűséget.

-          Valószínűleg anno lefizetett erre embereket, vagy hamisított. Fogalmam sincs a dolognak erről a részéről. – szabadkozott Harry.

-          Tehát, amit tudunk, hogy Leila halott. – összegezte anyu. – Mi történt ezután?

-          Pár hónapja a fiúkat elkezdte valaki követni és folyamatosan ártani nekik, ám csak pár hete drasztikus a dolog. És minden nyom arra mutat, hogy Crystal áll az egész mögött. – folytattam. – Mr. Anonimnak hívatja magát és nagyon elvetemült. Először mindenki azt hitte, hogy csak Niallön akar bosszút állni a lánya haláláért, ám mikor engem és Harryt elrabolt…

-          Mit csinált? – vágott közbe anyu.

-          Elrabolt.

-          Elrabolt? Téged? Az a ribanc? – anya pillanatok alatt mérges lett. – Ha meglátom megölöm azt a kígyót.

-          De már jól vagyok. – szólaltam meg olyan gyengéd hangon amennyire csak tudtam. – Amikor találkoztunk egyértelmű volt, hogy valamiért engem is elakar kapni. Minden jel erre mutat, hogy én, Harry és Niall kellünk neki.

-          Adok én neki olyat, ami nem kell neki… - anyu nem bírt ülve maradni. Rettenetesen dühös volt.

-          Leila írt egy naplót. – folytatta Harry. – Ez az anyakönyvi kivonat benne volt elrejtve. Rákerestünk Greg nevére és létező személyként közölte a rendőrségi nyilvántartás Ben arcképével. – Anyum megdöbbenten nézett Harryre.

-          Mondjátok, hogy most csak vicceltek, kérlek… - könyörögve nézett ránk.

-          Nem vagyok benne biztos, hogy élne, vagy nem is tudom, de ez a része zavaros, ahogy az egész múlt is. – álltam fel én is. – Épp ezért jöttünk ide. Reméltük, hogy mondasz valamit, ami segít elindítani.

-          Nem tudtak hazaküldeni holttestet. – suttogta anyu.

-          Tessék?

-          Nem küldtek haza holttestet. Mondván, hogy megsemmisült a harc közben. Csodálkoztam is, hiszen csak lőtt sebe volt. De igazából ennyivel lezárták és még egy per után sem tudtam mit kezdeni. Soha többet nem láttam az arcát. – kapta a szája elé a kezét anyu. Láttam, hogy megremeg az egész aprócska nő.

-          Úgy néz ki a mostani nyomok alapján, hogy Ben életben maradt és Crystallal kezdett új életet. De valami történhetett, hiszen, amikor én megismertem őket, akkor Crystal egyedül álló volt. – morfondírozott Harry.

-          Ez az egész nem áll össze. – csóváltam a fejemet. – Ha apu még tényleg él, soha nem engedné, hogy engem bántson az a nőszemély…

-          Ha apád élne, sohasem engedte volna, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok ebben a családban. – szólalt meg keserűen anya.

-          Maradjunk abban a tudatban, hogy Ben életben van és most ott van Crystal mellett. Hiszen Niall megerősítette, hogy Crystalnak barátja van. Ő találkozott is vele.

-          De akkor apu miért hagyja Crystal ámokfutását?

-          Talán nem is tud róla… vagy már nincs mellette, nem tudhatjuk, hogy ki Crystal barátja.

-          Nekem ez magas. – morogtam elégedetlenül. Úgy érzem minél inkább belemerülünk a témába, annál inkább összezavarodunk.

-          Tegnap találtam egy dobozt, tele van apátok régi papírjaival, feljegyzéseivel mindennel. Én túl gyengének éreztem magam, hogy kinyissam, de hátha van benne valami használható. – kapott anyu a fejéhez. Kirohant a szobából, mi meg Harryvel összenéztünk.

-          Jó ötlet volt elmondani neki mindent? – kérdezte csendes tőlem a kisfürtös.

-          Nem láttam más megoldást. – válaszoltam őszintén. – Egyszerűn annyira zsákutcában vagyunk, hogy az hihetetlen…

-          Jó, de anyukád eléggé labilis személy. – fogalmazott óvatosan Harry. – Most is folyamatosan küzd az alkohol ellen. Nem félsz attól, hogy visszaesik?

-          Nem tudom, erre nem gondoltam. – nyeltem nagyot, pedig Harrynek igaza volt. Mielőtt Harry megszólalhatott volna, anyu beviharzott egy nagy fekete kartondobozzal.

-          Tessék. Itt van benne minden.

-          Akkor most múltkutatás. – elhúztam a számat. Egyrészt bennem volt egy fajta izgatottság, hiszen lehet, hogy megoldódnak a problémák, ha találunk valamit, másrészt féltem attól, hogy olyan információk bukkannak fel, amik egy örök életre megutáltatják velem az apukámat.

-          Nincs sok időnk. – pillantott nyugtalanul Harry a karórájára. – Nemsokára kész a csapda, de mi még sehol. Igyekeznünk kell. 

  

*Liam: - Sokszor fájdalmasabb a múlt, mint egy tucat csipesz.

-          Csődben voltunk? – döbbentem meg, mikor a banki kivonatokat néztem.

-          Én sem tudtam róla. – ráncolta a szemöldökét anya, pedig ott álltak feketén-fehéren a behajtói követelések. Hatalmas elmaradásaink voltak, ám apu halála előtt két nappal minden ki lett egyenlítve. Sőt még megtakarításunk is maradt a papírok szerint.

-          De erről te hogyhogy nem tudtál? – néztem anyura kérdőn.

-          Mert egy számlát sem kaptunk soha. Ezeket a dolgokat mindig apád intézte. Méghozzá interneten, így kivonatot sem láttam soha. Mi mindig csak megkaptuk a számlára a pénzt, hogy rendesen eltudjalak titeket látni. És nem kevés pénzt kaptunk. – tördelte anyu a kezét.

-          A kérdés csak az, hogy honnan kapott ennyi pénzt egyszerre? – morfondírozott hangosan Harry. – Fogadni mernék rá, hogy nem legálisan.

-          Ennyi volt az éves keresete. – bólintott anyu zavarodottan. – Lehetetlen, hogy előre kapott volna fizetést, vagy bármi. – ekkor egy fénykép akadt a kezembe. Legszívesebben apró darabokra téptem volna. Három személy volt rajta. Apu, Crystal és egy férfi. Mindhárman boldogan és büszkén néztek a kamerába. Crystal keze apu mellkasán pihent. Anyu is szótlanul figyelte a kis fényképet. Láttam rajta, hogy megremeg az ajka.

-          Ki ez a férfi? – szólalt meg Harry.

-          Bob Silver. Apád legjobb barátja volt. – válaszolt anyu. – Kisgyerek kora óta ismerték egymást. Sokszor volt itt nálunk is, ám egy nap valamin nagyon összevesztek és soha többé nem beszéltek. Még nagyon kicsi voltál amikor ez történt. Apád akkor nagyon megtört, de soha nem mondta el, hogy min vesztek össze. De rész vett Ben temetésén. – magyarázta anyu halkan. Harryvel egymásra néztünk izgatottan. Nem tudom, de valahogy úgy érzem, hogy találtunk valamit. És ha valaki, akkor Bob tud segíteni a további infókban, mert ebben a dobozban fényképeken kívül már mást nem találunk.

-          Hol lakik Bob? 

 

*Niall: - Sose hagynám, hogy nélkülem menjen tovább a sztori... De azért egy szallonás rántottával megdobhatnál kicsim!

-          Anya igazán nem kell velünk lenned. – morogtam. Anya rábízta a szomszéd nénire a gyerekeket és most velünk jött. Harry egyre idegesebben nézte az óráját, mert kezdtünk kifogyni az időből. Anyu ragaszkodott hozzá, hogy velünk jöjjön. Azt mondta vigyázni akar rám és Noahra, aki békésen aludt még mindig a babahordozóban. Bekopogtunk az ajtón, miután anya még csak nem is óhajtotta lereagálni a mondandómat. Pár másodperc múlva egy mackós testalkatú, ugyanakkor csupa izom férfi nyitott ajtót. Gyanakodva méregetett minket, ám mikor anyut meglátta tátva maradt a szája.  

-          Lily?

-          Szervusz Bobby. – mosolygott rá anya, majd megölelte a férfit.

-          Megváltoztál. – a férfi hitetlenkedve nézett végig a nőn. – De valahogy mégsem. A szemed ugyanaz.

-          Óh, köszönöm. – nevetett fel anya elengedve a füle mellett Bob reagálását az agyon gyötört testére vonatkozóan. – Te viszont semmit sem változtál.

-          Gyertek beljebb. – a nagydarab férfi félszegen állt félre, de anyámról le sem vette a szemét. Mivel sajnos olyan génekkel rendelkezem, előre látom, ha romantika van készülőben. Ezért utálnak velem sorozatokat meg filmeket nézni, mert mindent előre kitalálok. És ezt a fickót nem szeretném anyám mellett látni. Így hát csúnyán meresztettem rá nagy gülü szemekkel, hogy eszébe se jusson.

-          A mosdó arra van. – intett nekem egy kedves mosollyal oldalra, nekem meg megakadt a levegő. Harry mellettem kuncogni kezdett azon a mély hangján, én meg durcázva vettem tudomásul, hogy nem jó az ijesztő arcom.

-          Hadd mutassam be a kislányomat. – mosolygott továbbra is anyu. – Biztos emlékszel még Melaniere.

-          Melanie? – a fickó nagyon meglepődötten mért végig, aztán olyan hirtelen megölelt, hogy csak hármat tudtam pislogni.

-          Ő pedig itt Harry Melanie egyik barátja. – folytatta anyu a bemutatást. – A pici pedig Noah, egy ismerősünk gyermeke. – Harry telefonja ekkor élesen megszólalt megzavarva a csendet. Mikor meglátta a számot nagyon ideges lett. Kiment a szobából.

-          Na és mit kerestek nálam? – nézett ránk kedvesen Bob. – Adhatok valamit inni?

-          Nem kérek, köszönöm. – utasítottam el a gáláns ajánlatát még mindig durcásan, ám ekkor Harry belépett a szobába és sietősen elkapta a kezemet, majd kiráncigált. Anyuék meglepődötten néztek utánunk.

-          Mi történt? – nyögtem nagyokat. Csuda erős szorítása van ennek a fiúnak.

-          Niall volt az. – levegőt is elfelejtettem venni.

-          És mit mondott? – olyan hevesen dobog még mindig a szívem a torkomban akármennyiszer meghallom a nevét. Egyszerűen csak szeretném megölelni, megcsókolni és elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Harry szeme megállt rajtam és elidőzött, pedig én majd felrobbantam. – Mond már!

-          Ne haragudj csak… Ilyenkor olyan gyönyörű vagy. – nyögte ki, mire érdekesen néztem rá.

-          Mikor?

-          Amikor szerelmes vagy. – egy pillanatra beállt a csönd közénk. Nem szabad hagynom, hogy ez a pillanat elfajuljon, úgyhogy újra megkérdeztem.

-          Kérlek, Harry. Mit mondott?

-          Azt, hogy minden oké vele. És hogy… - habozott folytatni. Én szó szerint remegtem.

-          Mit mondott? Mi hogy?

-          Hogy most menekül apukád elől. – a föld szó szerint megfordult körülöttem. Igen, sejthettük, hogy édesapám is benne van. De elképzelhetetlenül rossz ezzel szembesülni.

-          Biztos benne, hogy ő az apukám? – suttogva támasztottam a falat, ekkor egy meleg test hátulról megölelt és egy puszit adott a nyakamra.

-          Nagyon sajnálom, de igen. – ahogy hozzám ért kitört belőlem a zokogás. Annyira hiányzott az érintése, az illata, a hangja… mindene. Harry tapintatosan visszament anyuékhoz egyedül hagyva minket.

-          Ne haragudj. – fordultam meg még mindig sírva. – Ne haragudj, én… ne haragudj. – olyan szorosan ölelt Niall, hogy végre biztonságban éreztem magam. Nem akartam, hogy elmenjen. Hogy itt hagyjon.

-          Nem mondom, hogy nem esett rosszul. De gondolkodtam. És ha hosszú távban gondolkodunk tudom, hogy helyesen cselekedtél. Csak hirtelen eldurrant az agyam, hogy megint közös titkotok van, amiből kizársz engem. Ne sírj már ennyire kérlek… Nagyon szeretlek és ez az ami számít. – a szemei… édes istenem, teljesen készen vagyok. – Noah?

-          Odabent. El sem engedem.

-          Köszönöm. – adott egy puszit a homlokomra. – Később mindent átbeszélünk, de nagyon sürget az idő. És a helyzet az, hogy Crystal úton van ide.

-          Ide? Miért? – lepődtem meg és megint félni kezdtem.

-          Bobért. Tud valamit, ami fontos.

-------------------------------------------------------------------------------

Tudom, tudom rövidecske, de hát na... legalább van :) Na hogy tetszett? Nekem kicsit kaksi lett ez a rész, de remélem azért valamennyire bejött a szitu;) 

Na csók mindenkinek♥